Hogyan vitte csődbe a Karácsony-Tisza-Vitézy koalíció a fővárost alig pár hónap alatt?

A baloldali városvezetésnek sikerült oda juttatnia Budapestet, ahová anno Demszkyéknek sikerült utoljára.

Tarlós hangsúlyozta, a városvezetésnek a jogszabályokat betartva kellett volna költségvetést terveznie.
Mint ismert: csődhelyzetbe került Budapest, Karácsony Gergely pedig igyekszik minden erejével másra mutogatni. Tarlós István szerint azonban utódja nem egyedül felelős a jelenlegi problémákért – erről beszélt a korábbi főpolgármester a Magyar Nemzetnek.
Tarlós a lapnak hangsúlyozta, hogy a városvezetésnek a jogszabályokat betartva kellett volna költségvetést terveznie. Emlékeztetett arra is, hogy 2019-ben jelentős megtakarítással adták át a várost,
de azóta nem világos, hova tűnt ez a tartalék.
„Azt is meg kell nézni, hogy azóta az iparűzési adó növekménye vagy a szolidaritási hozzájárulás növekménye a nagyobb, mert csak akkor lehet vitaképes a főváros, ha a szolidaritási hozzájárulás növekménye a nagyobb, ellenkező esetben a fővárosnak nem lenne igaza” – fogalmazott a lapnak Tarlós.
Ezt is ajánljuk a témában
A baloldali városvezetésnek sikerült oda juttatnia Budapestet, ahová anno Demszkyéknek sikerült utoljára.
A volt főpolgármester szerint komoly kérdéseket vet fel, hogy a városvezetés 50 milliárd forintért megvásárolta a rákosrendezői területet, miközben a város működtetése is veszélybe került. Ezzel kapcsolatban felhívta a figyelmet arra,
hogy törvény szerint először a város működését kell biztosítani, és csak ezután jöhetnek fejlesztések.
Tarlós a lapnak arról is beszélt, hogy ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy nem kizárólag Karácsony Gergely felelős a válságért, hanem a Tisza Párt és Vitézy Dávid koalíciója is nagyban hozzájárul a mostani nehézségekhez.
Szerinte ez a szövetség Karácsony ellehetetlenítésén dolgozik, és több ponton is sarokba szorítják a főpolgármestert. Vitézy – Tarlós megfogalmazása szerint – láthatóan a főpolgármesteri posztra készül, és a tiszás képviselőkön keresztül próbál nyomást gyakorolni.
„Tehát én nem Karácsonyt teszem egyedül felelőssé, még talán első számú felelőssé sem,
hanem azokat az állítólagos szövetségeseit, akik a jelek szerint abszolút ellene dolgoznak”
– jegyezte meg.
A volt főpolgármester emlékeztetett: a közszolgáltatások biztosítása a város feladata, nem pedig a kormányé. Hangsúlyozta, hogy saját hivatali idejében is a főváros állt helyt ezekért.
Véleménye szerint a jelenlegi városvezetés túl sok önként vállalt feladatot finanszírozott,
miközben a kötelező feladatok háttérbe szorultak.
Tarlós azt is kifejtette, hogy Karácsony kommunikációs hadjárattal próbálja enyhíteni a helyzetet, ám ez nem elegendő. Szerinte ugyanis a valódi megoldáshoz a számokkal és a jogszabályokkal kell szembenézni.
Ezt is ajánljuk a témában
A főpolgármester emlékeztetett rá: kedden benyújtották a bíróságnak az azonnali jogvédelem iránti kérelmet.
Nyitókép: képernyőfotó / KözTér YouTube-oldala